A következő címkéjű bejegyzések mutatása: donor terület. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: donor terület. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 30., hétfő

Műtét után 1 hónappal

Műtét után a második héten rövid hajjal halványan lehetett még látni a beavatkozást és ebben az időszakban még nem csináltam semmi aktivitást. A beavatkozást elvégző orvos szerint, a harmadik héten már kis kocogás viszont megengedett, épp ezért így is tettem, mivel rendszeresen sportolok és hiányzott, hogy az elmúlt napokban nem mozoghattam. 

Kímélő sampont is elkezdetem két naponta használni, de nem kapartam a pörköket, csak óvatosan masszíroztam a beültetett részt. A donor területről fokozatosan eltűntek a kipattogott felületek, de olykor-olykor mindkét hajterület viszketett.

Hajbeültetés után 1 hónappal




Az első hónapos kontrollon természetesen megjelentem, és nagy örömömre arról tájékoztattak, hogy úgy néz ki a beültetett terület, mintha már a harmadik hónap után lennénk, és ez ennél csak sűrűbb lesz. Bízom benne ez így lesz. :-)

2016. május 5., csütörtök

Hajbeültetés után az első hét

A hajbeültetésem napján a műtét végén kaptam egy vízben oldódó fájdalomcsillapítót és még egy adagot külön az esti órákra is, ha újabb fájdalmaim lennének a beültetett résznél. Mivel már a beavatkozást követő időszak ismert volt előttem, így az elkövetkező napokra a fejem felduzzadására számítottam.

A nappalra kapott utasításokat betartottam, az előírtaknak megfelelő időszakokban spricceltem a beültetett felületet a kapott sósoldattal. Estére szerencsére nem voltak fájdalmaim, így nem ittam meg a fájdalomcsillapítót, ha lehetőségem van rá elkerülöm ezek bevételét. Azzal tisztában voltam, hogy az első éjszaka viszonylag kellemetlenebb lesz, mivel én az álmomban mozgolódó fajta vagyok. Ez így is volt, sajnos nem találtam a helyem, próbáltam a legkisebb mozgással a hátamon feküdni, úgy, hogy minél kisebb érzékeny felület találkozzon a párnával.

Másnap kevésbe kipihentem ébredtem, mivel este nem aludtam jól, szinte óránként megébredtem. A beavatkozást követő napokat a pihenésre szántam, és tudtam, hogy minden nap egyre könnyebb lesz. Az első sem volt rossz, mert szerencsére nem fájt a fejem és mikor megébredtem kellemes meglepetés is fogadott, amikor a tükörbe néztem! Szinte semmiféle jelét nem láttam az érzéstelenítők okozta homlokomon lévő ödémának. Meglepett, de nem bántam. A majd óránkénti oldatos locsolást a műtéti felületre természetesen ezen a napon is betartottam. A lefekvés és az alvás feltűnően jobban ment már, alig volt érzékeny a tarkómnál lévő felület a párnával való találkozása során.

A hajbeültetés másnapján
A donor terület műtét után 1 nappal
Az első héten napról napra könnyebb volt, de azért még érzékeny volt a műtéti felület. A beavatkozást követő negyedik napon már dolgoztam is, mivel nem fizikai munkát végzek. Természetesen ezeken napokon is folyamatosan locsoltam a beültetett felületet szinte óránként. Hátul a donor területen kipattogott a fejbőröm, ami még a mai napig is egy kicsit olyan. Viszket néha, de ez úgy gondolom a gyógyulás jele.

1 hetes kontrollvizsgálat a HairHungary Klinikán


Az egyhetes kontrollon a klinikán megállapították, hogy szépen gyógyul és elfogjuk érni a kívánt eredményt. Ennek nagyon örülök . :-)

2016. április 23., szombat

Eljött a nagy nap!

Reggel 7.30-ra kellett mennem a Hairhungary klinikára, ahol természetesen a személyes konzultáció alkalmával már voltam korábban.  Az odavezető úton is szokatlanul nyugodt voltam, mert nem ismeretlen dolog állt előttem. Tudtam, hogy milyen érzés fog rám várni…

Egy gyors hajnyírással kezdődött az egész, és a szükséges nyomtatványok aláírását követően már mehettem is a „műtőbe”. A beavatkozás két orvos végezte, és két asszisztens akik a munkájukat segítették elő. Mind a négyen szimpatikusak, kedvesek és rendkívül figyelmesek voltak. Látszott a mozgásukból, viselkedésükből, hogy jól összeszokott csapatról van szó, akik vélhetően munkán kívül is jól kijönnek egymással.

A donor terület érzéstelenítése után bele is kezdett a doktor úr a fúrásba. Ez idő alatt újságot olvastam és ami nagyon tetszett, hogy a donorterületről a graftok kivétele számomra rendkívül gyorsan eltelt. A korábbi FUE eljáráshoz mérve, nagyon sokat számít, hogy motoros „gép” szedi ki a graftokat. Ez rendkívül meggyorsítja az eljárást. Nagyon jó volt nekem, hogy nem kellett sokat egy oldalon ülnöm,vagy feküdnöm. Minden nagyon gyorsan és fájdalommentesen telt, hamar delet ütött az óra így eljött az étkezés ideje.

Az általam kiválasztott ebéd elfogyasztása után, már kezdődött is a kivett hajszálak beültetése. Pár újabb érzéstelenítő tűszúrás a fejem különböző pontjára és már bele is kezdett a doktor úr és doktor nő a hajszálak beültetéséhez, míg az asszisztensek, maradéktalanul végrehajtották az orvosok utasításait. A délután is nagyon gyorsan telt, ez idő alatt egy filmet néztem kényelmesen végig és még egy filmbe is bele kezdtem, de annak már nem értem a végére, mivel a 2500 db hajszál beültetése kb. 15:00 óra magasságára el is készült.

Hajbeültetés után közvetlenül


Nagyon gyors volt, nagyon tetszett, hogy nem két egész napot kellett a klinikán eltöltenem, mint 6 évvel ezelőtt az első beavatkozáskor. Akkor még új volt az egész, de így utólag visszagondolva, most már a két egész nap biztosan jobban megviselt volna.

Megkaptam a szükséges információkat, és már kora délután indulhattam is haza a pozitív eredmény reményében.