2016. április 23., szombat

Eljött a nagy nap!

Reggel 7.30-ra kellett mennem a Hairhungary klinikára, ahol természetesen a személyes konzultáció alkalmával már voltam korábban.  Az odavezető úton is szokatlanul nyugodt voltam, mert nem ismeretlen dolog állt előttem. Tudtam, hogy milyen érzés fog rám várni…

Egy gyors hajnyírással kezdődött az egész, és a szükséges nyomtatványok aláírását követően már mehettem is a „műtőbe”. A beavatkozás két orvos végezte, és két asszisztens akik a munkájukat segítették elő. Mind a négyen szimpatikusak, kedvesek és rendkívül figyelmesek voltak. Látszott a mozgásukból, viselkedésükből, hogy jól összeszokott csapatról van szó, akik vélhetően munkán kívül is jól kijönnek egymással.

A donor terület érzéstelenítése után bele is kezdett a doktor úr a fúrásba. Ez idő alatt újságot olvastam és ami nagyon tetszett, hogy a donorterületről a graftok kivétele számomra rendkívül gyorsan eltelt. A korábbi FUE eljáráshoz mérve, nagyon sokat számít, hogy motoros „gép” szedi ki a graftokat. Ez rendkívül meggyorsítja az eljárást. Nagyon jó volt nekem, hogy nem kellett sokat egy oldalon ülnöm,vagy feküdnöm. Minden nagyon gyorsan és fájdalommentesen telt, hamar delet ütött az óra így eljött az étkezés ideje.

Az általam kiválasztott ebéd elfogyasztása után, már kezdődött is a kivett hajszálak beültetése. Pár újabb érzéstelenítő tűszúrás a fejem különböző pontjára és már bele is kezdett a doktor úr és doktor nő a hajszálak beültetéséhez, míg az asszisztensek, maradéktalanul végrehajtották az orvosok utasításait. A délután is nagyon gyorsan telt, ez idő alatt egy filmet néztem kényelmesen végig és még egy filmbe is bele kezdtem, de annak már nem értem a végére, mivel a 2500 db hajszál beültetése kb. 15:00 óra magasságára el is készült.

Hajbeültetés után közvetlenül


Nagyon gyors volt, nagyon tetszett, hogy nem két egész napot kellett a klinikán eltöltenem, mint 6 évvel ezelőtt az első beavatkozáskor. Akkor még új volt az egész, de így utólag visszagondolva, most már a két egész nap biztosan jobban megviselt volna.

Megkaptam a szükséges információkat, és már kora délután indulhattam is haza a pozitív eredmény reményében.


2016. április 20., szerda

Nemsokára közeledik a beavatkozás időpontja…

Azt vettem észre magamon, hogy hat év óta viszonylag sokat változtam, de vannak dolgok, amikben nem. A hajam ritkulása továbbra is nagymértékben zavar, még mindig nincs olyan nap, hogy ne mennék el a tükör előtt és ne nézném mérgesen a hajkoronámat.  

Zavar, szörnyen zavar, és szinte mérges vagyok, hogy miért én, hogy miért nekem hullik a hajam, akit annyira zavar… De szerencsére már csak két nap és jön a műtét.

Amiben változtam ezen a téren a hat év óta, az nem más, hogy a rajtam alkalmazni kívánt SafeSystem-FUE (FUE2) eljárásról szinte nem tudtam semmit, míg a korábbi műtétem során alkalmazott FUE eljárásról mindent tudtam. Több alkalommal olvastam róla honlapokon, blogokon stb. és mindent megismertem. A jelenlegi helyzet mást volt, már annyira nem keltette fel az eljárás menete az érdeklődésemet, más nem érdekelt, csak a pozitív eredmény, csak az, hogy újra dús hajam legyen… 

Egy nap van már csak a hajbeültetésig, és talán az utolsó alkalmak egyike lesz, hogy a tükörbe nézek és a látvány zavarni fog… Holnap reggel indulok, nagyon várom már, de feltűnően nyugodt vagyok, nem félek, nem izgulok, hiszen volt már hajbeültetésben részem. Más cél nem rebeg előttem, csak az, hogy újra sok és dús hajam legyen!

Lefekvés előtt elpakoltam a szükséges holmimat és nyugodtam aludtam. Vártam már a nagy napot, de nyugodt voltam. 

Más cél nem lebegett előttem, csak a pozitív eredmény!

2016. március 30., szerda

Miért döntöttem újra a hajbeültetés mellett?

Sajnos mint a mai világban sok férfi, én is szembesültem a hajhullással. 33 éves vagyok és korábban volt már hajbeültetésem. A beavatkozást 27 éves koromban végezték el és aki nem szenved hajhullásban, az szinte nem is tud azonosulni ezzel az érzéssel, amivel én szembesülök.
 
Szinte nem volt olyan alkalom, hogy napi többször ne mentem volna el a tükör előtt és ne néztem volna azt, hogy mennyire hullik a hajam. Rendkívül zavart, kimondhatatlanul rossz érzés volt.  A kezdeti hajhullást kb. 2006-ban vettem észre magamon. Akkor még nem hallottam a hajbeültetésről. Ez az információ, hogy ilyen létezik, kb. 2008-2009-ben jutott először a tudomásomra.

Mint minden új információ, ami az ember tudomására jut, én is az interneten próbáltam szélesebb látókört ezzel kapcsolatban szerezni. Minél többet olvastam róla, annál jobban ismertem meg  a FUT, FUE, graft, DHT, hormon érzéketlen hajterület stb. kifejezéseket. Ekkor még valami oknál fogva úgy éreztem, hogy Magyarországon nincs olyan magas szinten a hajbeültetés, így mindig halasztottam magamban ezt a témát, de sajnos a hajam ritkulása egyre inkább zavart.

Végül eldöntöttem, hogy elvégeztetem a hajbeültetést magamon. Eközben folyamatosan tájékozódtam különböző honlapokon, blogokon és ez alatt a rövid idő alatt azt láttam, hogy fejlettebb lett a hajbeültetés a korábbiakhoz képest. Ez a FUE eljárásnak is köszönhető volt és a referenciák is egyre jobban tetszettek. Így 2010. októberében el is végeztek rajtam 4500 db haj beültetését, amit akkor egy másik klinika végzett. Az eredménnyel rendkívül elégedett voltam, szemmel láthatóan dúsabb lett a hajam, szinte a tinédzser koromban lévő állapotokat tudták vissza állítani rajtam.  Nagyon elégedett voltam abban az időben, ennek hatására boldogan néztem a tükörbe ismét. Mivel hajlamos vagyok a kopaszodásra, így tudtam, hogy a hajam idővel tovább fog ritkulni, de az megnyugtatott, hogy ami beültetésre került, az ott is marad. Mivel az eredmény tökéletes volt, így azzal a tudattal, hogy hajam továbbra is a későbbiekben hullani fog, nem foglalkoztam.

2015 év elején vettem észre magamon a hullás újabb eredményeit, ami ismételten rendkívül elkezdett zavarni. Ami beültetésre került, az továbbra is ott volt, viszont a cm2-en lévő hajmennyiség sajnos gyérebb lett. Ismételten jött az az időszak, amikor a tükör előtt szinte percenként néztem magam és a kopaszodó felületeket. Megint eldöntöttem, hogy 2016-ban újabb hajbeültetésen fogok részt venni. Mint egy elégedett ügyfél, értelemszerűen újra azzal a klinikával vettem fel a kapcsolatot, aki elvégezte rajtam a korábbi eredményes hajbeültetést. Ahogy a honlapjukat nyomon követtem, azt tapasztaltam, hogy azok a személyek akik ott voltak, már nem dolgoznak a klinikán. Ettől függetlenül megpróbáltam felvenni a kapcsolatot több alkalommal telefonon és emailben, de nem tudtam velük érdemben kommunikálni. Többszöri hívásom ellenére sem vették fel a telefont, nem hívtak vissza, emailen történő pár levelezést követően egyszer csak nem válaszoltak.  Ennek az okát a mai napig nem tudom miért történt. Úgy éreztem, hogy nem vagyok számukra fontos ügyfél, ami nagyon zavart. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy klinikát váltok.

Jelen esetben is interneten keresztül tájékozódtam, hogy milyen klinikák vannak a piacon. Úgy éreztem a HairHungary lehet az a klinika, ami újra a régi álmomat váltja valóra, hogy dús hajam lesz ismét.  Más klinika eszembe sem jutott, hogy a Hairhungaryn kívül személyes konzultációra időpontot kérjek, mivel ezt a klinikát láttam a legmegfelelőbbnek, hogy elvárásaimat kielégítse.



A 2. hajbeültetésem előtt
A személyes konzultáción természetesen nem csalódtam, mivel előttem a hajbeültetés fogalma már nem volt új, így már szinte csak az elérni kívánt eredményt kellett letisztáznom és a beültetés időpontját, ami 2016. április közepén fog megtörténni.

Bízom a pozitív eredményben! :-)